Ha a vajdasági magyarság a VMDK megalakulása óta eltelt négy évben az autonómia kialakításában netán odáig jutott volna, hogy lenne saját tévéstúdiója, akkor a természetesnek vett tévéközvetítés révén húsz órán át sajnálkozhatott volna, hova jutott pártként is mûködõ egyetlen legitim érdekvédelmi szervezete. De meg is fordíthatjuk a dolgot: ha az érdekvédelmi szervezet a magyar intézmények kiépítésében és a meglevõk fejlesztésében olyan eredményeket ért volna el, hogy még saját tévéstúdiónk is lenne, akkor a szervezet I. tisztújító közgyûlése sem az obstrukció magas fokát mûvelte volna, hanem lényegi kérdésekre összpontosít.

Lényegi kérdésekrõl azonban a csúcsvezetésnek minden bizonnyal kellemetlen lett volna beszélnie. Nem tudni, mi van a tagsággal (két éve nem fizetnek tagdíjat, hányan is vannak?), miért ilyen, amilyen a vajdasági meglevõ magyar intézmények és a VMDK viszonya (semmisítsünk meg mindent és romokból építsünk újakat?), miért kellett többször is újrakezdeni a négy év alatt a párbeszédet a szerbiai kormányzattal (s a Zentán VMDK elnökké újraválasztott Ágoston András miért tart még mindig ott, hogy csak a párbeszédet kezdeményezi az új szerbiai kormánnyal?), meddig jutott az autonómia elfogadtatása itthon (ha már ez külföldön sikerült?), miért ilyenek a szerbiai parlamenti választások eredményei (ha öt helyett akár tíz képviselõnk is lehetne?), milyenek az eredmények a magyar önkormányzatok gazdasági megerõsítésében (ha már a külföldi alapítványok révén több százezres összegekre számíthatott a VMDK, akkor a magyarlakta vidékek gazdaságának erõsítésére miért nem lehet partnereket találni?), a háború elõli elvándorlást miért váltja fel a szegénység elõli menekülés (s ha már így van, miért nem a szülõföldhöz való kötöttséget jogilag szabályozó kettõs állampolgárság politikai elfogadtatása a cél?)...

De az 1990. március 31-i megalakulás óta eltelt a négy év, itt a tisztújítás, ami, ha nem történik meg, feloszlathatják a szervezetet. Ezzel érvelt Ágoston András elnök is még vasárnap délben a zentai tisztújítás kezdetén, mielõtt érdemi vita kezdõdhetett volna Balla Lajos-Laci javaslatáról, hogy csak ideiglenes vezetõséget válasszanak és a munka igazi értékelése és a csúcsvezetés viszályának tisztázása után legyen az igazi tisztújítás.

A formai tisztújításnak tehát meg kellett történnie. A közgyûlést megelõzõen Ágoston András és dr Hódi Sándor alelnök között a nagy nyilvánosság elõtt folyt kölcsönös vádaskodás és a közgyûlésen lebonyolított több szavazás eredményeinek számbeli alakulása alapján pontosan kielemezhetõ Hódi-táborként és Ágoston-táborként megszemélyesített csoportosulásból az utóbbi úgy akarta gyõzelemre vinni a dolgot, hogy az egész csúcsvezetés megmérettetésére lehetõleg ne kerüljön sor. Erre volt jó az obstrukció, a határozathozatal idõhúzó késleltetése. És sikerült is. A leendõ VMDK-s vezetésre hajnali három óra tájban szavaztak a küldöttek, cédulájuk leadása után sokan távoztak is, így az autonómia kiépítését szolgáló tevékenység meghatározására vonatkozó mondatokat hétfõn reggel már csak egy fáradt és megfogyatkozott közgyûlés hallgatta.

Elsõ obstrukció: nem készítették elõ a zentai közgyûlés ügyrendi szabályzatának javaslatát. A helyszínen kiosztott szöveg rögtön Vékás János alelnök egyéni javaslatával bõvült, hogy a VMDK tisztségeire jelöltek ne csak a jelölés elfogadásáról, hanem vagyoni állapotukról és arról is nyilatkozzanak, van-e letelepedési engedélyük. Nagy vita folyt errõl a szabadkai körzeti közgyûlésen, a téma Zentán is heves indulatokat támasztott. Az eredmény: vita négy órán át. A jelöltek ilyen átvilágítása mégsem kellett, de a VMDK közgyûlésének küldöttei bebizonyíthatták, hogy a szofista bölcselõknél kijárták a vitatkozómûvészet magasiskoláját.

Második obstrukció: összpontosítani homályos pénzügyekre. Ágoston András elnöki beszámolójában nem is tért ki a négyéves munkára, hiszen az errõl szóló értékelését a közgyûlést megelõzõen egyébként sem fogadta el sem a VMDK Tanácsa, sem az Elnöksége. Így inkább a sokkal izgalmasabb pénzügyekkel foglalkozott. Elszámolásra szólította fel dr. Hódi Sándort, a VMDK alelnökét a magyarországi alapítványoktól a vajdasági magyarság különbözõ céljaira jóváhagyott, általa kezelt pénzekrõl. Dr Hódi helyt adott ennek, s közben Ágoston felé célozva állította, hogy a VMDK vezetésén belüli kommunista frakció részérõl megjelent a hatalom kisajátítására és a másokkal való leszámolásra irányuló törekvés. Ami a pénzeket illeti, mint elhangzott; a magyarországi fél lehetõvé teszi a VMDK Ellenõrzõbizottságának a betekintést. A Hóditól való számonkérés a Délvidéki Magyarságért Alapítványnak szánt nagy összegrõl, 600 000 márkáról beszél egy nagyon fontos politikai mellékzörejjel: az alapítvány kuratóriumának egy befolyásos magyar párt befolyásos tisztségviselõje is tagja. S ha valaki azt várta, hogy a nagyszámú többi magyarországi alapítvány által kapott juttatásokról is szó lesz (amelyek kuratóriumában esetleg más magyarországi pártok más befolyásos emberei a tagok), akkor az igencsak csalatkozott. A Magyarországon hamarosan sorra kerülõ többpárti választások már javában folyó kampányának idején itt és most csak egy magyarországi pártra (netán vesztesjelöltre?) történt utalás. A VMDK más forrásokból történõ támogatását (ha már tagdíjgyûjtés két éve nem volt, s az itthoni választási kampányra kapott szerbiai pénzek siralmasan elenyészõek, akkor mibõl fedezték például a VMDK decemberi választási tevékenységét?) senki sem firtatta. Ezt feszegetni a vajdasági magyarság szánalmasan szegény jelenében egyébként is bûnnek számíthat. Dr. Hódi pénzügyekre vonatkozó ellentámadás helyett inkább így fogalmazott: az elszámoltatás emberileg, politikailag és jogilag is ésszerûtlen volt. (A hosszas vitatkozás céljából azonban nagyon is ésszerû volt.)

Volt azonban más is, ami emberileg, politikailag és jogilag is ésszerûtlen. Igaz, nem a közgyûlésen, hanem interjúban Ágoston határmódosítási törekvéssel vádolta meg Hódit. Valóságos feljelentés a szerb hatalom elõtt. Hogy az úgynevezett jobbos keményvonalra irányított ilyen elnöki nyílvesszõkrõl is tárgyalni kéne, Dudás Károly nem is hagyhatta szó nélkül: tudjuk, hogy a határmódosításnak nincs itt az ideje, de azért önként errõl lemondani nem lehet. Egy politikai kérdés volt ez a sok közül, ami jelezte, hogy a VMDK-ban egyelõre nincs erõ a különbözõ politikai platformok megfogalmazására, s nincs is szándék megtûrni a különbözõ felfogású emberek frakcióit. A közgyûlés elvetette a platformosodást, s a küldöttek végül is megtették azt, amiért összejöttek: szavaztak. Gyõzött az Ágoston-tábor. Ágoston újra elnök, Vékás János alelnök maradt a helyén, a másik alelnöki posztra dr. Hódi helyébe dr. Páll Sándor lépett.

A VMDK-ban tehát megtörtént a tisztújítás, a szervezet létezése jogi-formai szempontból rendezett. A belsõ rendezés azonban még hátra van, ha az áramlatok közötti kompromisszumra egyáltalán megvan a készség. E készség hiánya nélkül a kétségkívül heterogén szervezetet nehéz lesz összetartani. A csalódott emberek távozásával gyõzelme pirruszi gyõzelem lesz.